2011. augusztus 9., kedd

A henyei ősbükk

Balatonhenye és Kapolcs között, mező közepén szabadon áll a Balaton-felvidék legnagyobb és valószínűleg legidősebb fája, egy roppant méretű bükkfa. Minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy ez Magyarország legszebb bükkfája. Illetve volt. Azért csak volt, mert 2008. júliusában odvában tüzet raktak, aminek következtében törzsébe hatalmas üreg égett és a fa koronája is pusztulásnak indult. Szívszorító ilyen állapotában látni. A fa azonban még nem pusztult el, továbbra is áll, dacolva az idővel.

A fa a 80-as évek elején [1.]:




És egy évvel a tragédia előtt, még ép törzzsel. Valahol ott gyújthatták meg, ahol a kék táska van:



A fa mellett elhelyezett ismertető táblán ez olvasható:

"A Káli-medence legidősebb fája a mintegy 350-400 éves henyei bükkfa, amelynek átmérője 140 cm. A múlt század második felében az erdőirtások során kitermelt erdő egyetlen élő tanúja. Akkori gazdái, a Halász família tagjai hagyták meg az utókornak emlékül, így róva le kegyeletüket az öreg fák iránt."

(Valóságos mérete a fent leírtnál nagyobb, mellmagassági törzskörmérete 560 cm körül van, ez kb. 180 cm-es átmérőt jelent.)

Jelenlegi állapotáról itt találhatunk képeket: http://www.dendromania.hu/index.php?old=fotok . A "2009. július", illetve a "2008. december" galériákat kell keresni.

Források:

1. Dr. Sonnevend Imre: Káli-medence Tájvédelmi körzet I. (1984.)



2 megjegyzés:

  1. Szomorúan tapasztaltam idei látogatásomkor, hogy a fa kidőlt. :(

    VálaszTörlés
  2. Pár korhadt törzsdarab maradt belőle, úgyhogy uticélnak csalódás. A környék viszont csodálatos, érdemes bejárni.

    VálaszTörlés